Víg Mihály dalai / Ágoston Orchestra+Szalóki Ági+Palya Bea+Lovasi András+Víg Mihály: Lengyel Tangó Napi Akció: 3500.-Ft helyett 2800.-Ft

2.800 Ft

A Lengyel tangó című album hátterében a – Művészetek Palotájában április 25-én bemutatásra kerülő – Ma este te vagy a főnök című koncert áll, mely Víg Mihály műveinek valamennyi rétegéből merít. Előadói – az Ágoston Orchestra és vendégei – a próbák folyamán folyamatosan rögzítették a feldolgozásokat, előbb csak a dokumentálás és a promóció, majd már kimondottan e lemez megjelenésének szándékával.
Ágoston Béla érzékenysége és kimondottan erre a produkcióra szervezett zenekarának kirívó felkészültsége garanciát jelent arra, hogy egy sajátos hangvételű – de a Víg-szerzeményekhez mélyen kötődő – produkció szülessen, mely egyaránt vonzó a rock, a dzsessz és a világzene hívei számára. De garanciát jelentenek erre ragyogó énekes vendégei: Lakatos Mónika, Palya Bea, Szalóki Ági és Lovasi András – nem beszélve Víg Mihályról, aki nélkül azért nehéz lenne elképzelni a dalait. Előadásukban többek közt olyan Víg-örökzöldek öltöznek új ruhába, mint a Ne mondj semmit (Palya Bea), a Ragaszthatatlan szív (Lakatos Mónika), a Kész az egész (Szalóki Ági), a Lengyel tangó (Lovasi András) és a Ma este te vagy a főnök (Víg Mihály).

Kategória:

Leírás

Előadók:
Ágoston Béla – szaxofon, klarinét, steeldrum, hegedű
Bujdosó János – gitár,Móser Ádám – harmonika, duda
Hock Ernő – bőgő, basszusgitár, ének
G. Szabó Hunor – dob
Kiss Árpád – zongora, trombita
Okazaki Maszató – éneklő fűrész, tenorkürt
Tóth Szabolcs – szitár
Víg Mihály – ének, cselló
Lakatos Mónika, Palya Bea, Szalóki Ági, Lovasi András – ének
Dalok:
1. Főcím – Csille
2. Ne mondj semmit
3. Kész az egész
4. Holt költők társasága
5. Ma este te vagy a főnök
6. Pajesz
7. Nap az apa
8. Ragaszthatatlan szív
9. Lengyel Tangó

További információk

Műfaj

N/A

Előadó

Ágoston Orchestra

Megjelenés éve

N/A