Leírás
Szabó Csaba életrajza
Szabó Csaba zeneszerző, zenetudós, főiskolai tanár 1936. április 19-én született Maros – Torda megyében, Ákosfalván.
Tanulmányait a Marosvásárhelyi Zenei Szakiskolában a Franz Schmidt – tanítvány Trózner József növendékeként kezdte, ezt követően zeneszerzői diplomáját a kolozsvári G. Dima Zeneakadémián a Kodály – tanítvány Jodál Gábor és Jagamas János irányításával szerezte meg.
Pályáját a Marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes karmestereként kezdte. Zeneszerzőként közreműködött az együttes repertoárjának kialakításában (1957-1967).
1963-1987-ig a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára volt, ahol zeneelméletet, zenetörténetet, a ‘magyar beszéd ritmusa és hanglejtése’ című tantárgyat tanította.
1961-1987-ig tagja volt a Romániai Zeneszerzők és Zenetudósok Szövetségének.
1979-1986-ig, a Romániai Zeneszerzők és Zenetudósok Szövetségének marosvásárhelyi tagozatának vezetője.
1987-ben, amikor bejelentette áttelepülési szándékát a romániai illetékes hatóságnál, főiskolai állásából eltávolították, műveit pedig törölték az országos repertoárból.
Magyarországra költözve 1988-tól 2003. május 23.-án bekövetkezett haláláig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola tanára volt.
Élete, tevékenysége két országhoz, de egy hazához és egy vállalt hivatáshoz kötötte: az európai rangú magyar zenei művelődés szolgálatához.
Tanáraihoz, mestereihez hasonlóan nem választotta el egymástól a zenei művelődés közvetítésének ágazatait: a zeneszerzést, az interpretáló művészetet, a tudományos és oktatói munkát. Így munkássága sokoldalú: zeneszerző, zenetudós, népzenekutató, tanár. Zeneszerzői és tudományos tájékozódását, tevékenységét a szülőföldjéről magával hozott magyar népzenei és zenetörténeti hagyomány irányította. A magyar népzene ügye, szolgálata, tanítása, nemzedékről nemzedékre való hiteles megőrzése, kutatása szellemi örökségének fontos részét képezi.
1987-ig a romániai zenei élet több területén dolgozott. Rendszeresen foglalkoztatták a népzene, zenetörténet, prozódia, zenetanítás kérdései. Közíróként zenekritikát, recenziókat, népszerűsítő zenetudományi cikkeket közölt (nagyrészt a romániai, kisebb részben a magyarországi) folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben. Az említett tárgykörökben előadásokat tartott Romániában, Magyarországon, USA-ban, Franciaországban.
A hatvanas évektől a hetvenes évek közepéig tagja volt a ‘Művelődés’ című folyóirat szerkesztő bizottságának. Közreműködött a kórustalálkozók, szakmai tanfolyamok szervezésében (Nyárád menti, Küküllő menti Kórustalálkozók). A zeneoktatás ügyében a ‘Művelődés” égisze alatt szervezték a zenetanárok, karnagyok továbbképzését. (Árkosi Találkozó).
Kapcsolatban volt a színházakkal. Színházi kísérőzenét írt Katona József, Arany János, Vörösmarty Mihály, Tamási Áron, Sűtő András, Bajor Andor és mások darabjaihoz.
Az évente rendezett Marosvásárhelyi Zenei Napok hangversenyein mutatták be műveit.
1978-ban az Öt Dal Dsida Jenő verseire, szoprán hangra és zenekarra c. darabjával elnyerte a Romániai Zeneszerzők Szövetségének díját.
1977-ben ‘Zenetudományi írások’ címen szerkesztette a magyar zenetudósok dolgozatait tartalmazó I. kötetet. Ez évben jelent meg ‘Hogyan tanítsuk korunk zenéjét’, valamint 1980-ban a ‘Zene és szolgálat’ című cikkgyűjtemény a Kriterion Könyvkiadó kiadásában.
1982-ben ‘A magyar népzene öt-fokú hangsorai’ c. tanulmányát közölte Budapesten a Kodály szimpozionon.
1986-88-as években a Csángómagyar népzene-gyűjtemény lejegyzésén dolgozott, amelyet 1990-ben Csángómagyar Daloskönyv (1972-1988 Moldva) címen Seres András néprajzossal közösen, Szervátiusz Tibor rajzaival, a Hét Torony Kiadó jelentetett meg. E témában ez idáig a legnagyobb jegyzetekkel ellátott a magyar nyelviség és művelődés fennmaradását szolgáló gyűjtemény (390 adat, 570 oldal.)
1999-ben, ‘Erdélyi Magyar Harmóniás Énekek a XVIII. századból’ c. tudományos munkájával kiérdemelte a Magyar Művészeti Akadémia Milleneumi Alkotóművészeti Pályázatán az Aranydíjat. A háromkötetes munka háromszáz fakszimiléje olyan unikátum anyagot mutat be, melynek egyedülálló dokumentációs történelmi értéke felmérhetetlen, hiszen egyszerre képezi szerves részét mind a magyar, mind az egyetemes egyházzenei, európai művelődésnek.
Munkájában a református egyházi népének többszólamúságának történelmi feltárásával – stílus és harmónia éneklési módnak a magyar népdal közös éneklésében máig visszhangzó erdélyi hagyományainak a megtalálásával olyan zenetudományi problémakört elevenít fel, amelynek művelődés elméleti és gyakorlati jelentősége kiterjed zenei életünk minden fontos területére. Zenepedagógiai feladat lenne ennek a felfedezett és megmentett repertoárnak újraeleveníteni az énekkari rögtönzés harmóniás módját. Ez a munka CD-romon jelent meg a Balassi Kiadónál.
Jelentős munkája a 2002-ben írt ‘Adalékok a népzene prozódia kérdéséhez’ c. tanulmánya. A népzene egészét vizsgálta a siratóktól az ütempáros dalokon és az alkalomhoz kötött énekeken át a népdalokig. A magyar zenei prozódia tantörténetének tanulmányozására bíztat.
Kompozíciói: dalok, kórusművek, kamaraművek, szimfonikus alkotások, misék, színpadi zenék.
