Leírás
Könyv+CD
3.000 Ft
Szeredás: Magyar kalendár II.
Megjelent a Szeredás Népzenei Együttes Magyar Kalendár című kiadványának második része. A míves könyvecske és CD a tavaszi, nyár eleji népszokásokhoz kapcsolódó népi szövegeket, dalokat, meséket mutatja be.
A zenekar a hangfelvételeket a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai, valamint Áchim Tibor, Baboth Dóri, Kozma Andrásné és Dr. Seres Gézáné közreműködésével készítette el. A feldolgozások Kálmán Péter „Cucás”, Rőmer Judit és Rőmer Ottó munkáját dicsérik.
A Gergely-járás, Húsvét, Szent György nap, Pünkösd és Szent Iván napi szokáshagyomány adja a feldolgozások törzsét. A szokásdalok és hangszeres feldolgozások mellett, archaikus népi imádságok, gyermekdalok, a népi vallásosság énekei, legendamese, halmozó mese, dalbetétes mese teszi teljessé a tartalmat. A könyvben ismertetőt olvashatnak a tavaszi ünnepkörről, emellett megtalálható valamennyi – a lemezen hallható – szokásszöveg, dalszöveg és mese. Ez lehetővé teszi, hogy a szülő ne csak feltegye a gyermeknek a lemezt, hanem megtanulják és együtt énekeljék a dalokat, s ne csak a lemezről hallgassák a meséket, hanem a szülő is mesélhesse azokat gyermekének. A kiváló népzenei feldolgozások mellett a gyönyörűen csengő gyermekhangok tárháza a Magyar kalendár II. Darmos István
Könyv+CD
Műfaj | Népzene/világzene |
---|---|
Előadó | Szeredás Zenekar |
Megjelenés éve | N/A |