Leírás
Az Óbudai Népzenei iskola tanárai e könyvvel szeretnék segíteni a hangszertanulás hagyományos, paraszti módját. A pásztor családokban felnövő gyerekek előbb tanultak meg énekelni egy-egy dallamot, csak azután kezdték azt a hangszeren játszani. A hallás utáni tanulás az alapja ennek a módszernek, amely egyaránt fejleszti a gyerekek zenei készségét, bővíti repertoárjukat, és ami a legfontosabb: sokkal hamarabb jutnak sikerélményhez és a muzsikálás nyújtotta örömhöz.
A könyvhöz CD melléklet is társul.
Részletek a Juhász Zoltán által írt Előszóból:
‘Régen általában 7-10 évesen kezdtek a gyerekek – főleg a pásztorcsaládok gyerekei – furulyázni. Ezek a gyerekek úgy nőttek fel, hogy születésüktől fogva egységes zenei nyelv vette körül őket, valahogy úgy, ahogy a beszélt nyelvi környezete ma is többnyire egységes minden gyereknek. (…) A régi furulyások tehát a nótákat énekelni tanulták meg előbb, hangszeren csak akkor kezdték próbálgatni, amikor a nóta már a fejükben volt. Már csak ezért sem fordulhatott elő, hogy valamely dallamot a kotta hangjait silabizálva próbálta volna megtanulni valaki hangszerén.
Ezt a néhány dallamot azért válogattuk össze, hogy aki ma kezd furulyázni, az is ilyen hagyományos, ha úgy tetszik, anyanyelvi módon foghasson a zenetanuláshoz. Az Óbudai Népzenei Iskola tanáraiként tapasztaltuk meg, hogy mely nótákat tanulják igazán szívesen a gyerekek (és a tanulni vágyó felnőttek), és melyek ezek közül azok, amelyek a furulyatanulás lépcsőfokaihoz is igazodnak. A dalok sorrendje tehát a furulyatanulás technikai szempontjai szerint alakul. A tanulás módjául ennek megfelelően azt ajánljuk, hogy először addig hallgassa a tanuló a soron következő felvételt, míg a fülébe nem kúszik a dallam és a szöveg. (…) Ha már el tudja énekelni a nótát, következhet a hangszer. Először mindig az éneket pontosan követő formát ajánlatos megtanulni a furulyán, a hangszeres díszítéseket, variációkat csak ez után. Szintén számos év tapasztalata, hogy a hangszeres variáns csak akkor értelmes és világos, ha a szöveg hangsúlyai a kivirágzott hangszeres formában is pontosan megmaradnak. (…) Elsődleges tehát az énekes forma, második lépés az énekes változat eljátszása hangszeren – az ének hangsúlyait pontosan követve – a hangszeres figura csakis erre a kettőre épülhet fel. És elsődleges a hallás utáni tanulás – a kotta csak a hallott zene értelmezésében kíván segíteni, de semmiképpen nem kíván hangszeres kottaolvasási gyakorlatok anyagává válni. Így modellezhetjük a leghívebben azt a tanulási módot, meleyet a hagyományos zenészek követtek, és így juthatunk talán idővel a zenei fogalmazókészség anyanyelvi fokára is.’
